Újra buknak a zsarnokok (buknak? vagy mégse?), ma is forradalomra emlékezünk, újra divatba jött az "akasszátok fel a királyokat"-féle felkiáltás. Gondolom, azzal Petőfi is kibékült volna, ha nem pont az akasztás módszeréhez folyamodik az istenadta zsarnokgyilkos, de amit a mai posztban olvashattok, azt talán ő sem tudta volna elképzelni.

Nos, a XX. század portugál diktátorával, António de Oliveira Salazarral (itt balra) különös módon végzett a sors. Nem kellettek hozzá bérgyilkosok, sem lázadó hadsereg, sem idegen invázió, semmi egyéb nem kellett, csak egy szimpla, ártatlannak kinéző, csíkos kempingszék. Amelyet valaki tiszta véletlenségből nem egészen akkurátusan állított fel, vagy csak arra a testtömegre nem volt hitelesítve, amellyel megterheltetett, főleg, mert a testtömeg előzetes figyelmeztetés nélkül, nagy elánnal zuhant törékeny szerkezetére. Mindenesetre ez a nevezetes kempingszék 1968. augusztus 3-án nemes egyszerűséggel összecsuklott a nagyhatalmú, ekkor már 79 éves diktátor alatt, amikor az azért próbált rácsücsülni, hogy a pedikűröse kezelésbe vegye a sarkán lévő bőrkeményedéseket.

Salazar beütötte a fejét a kék csempés (azulejós) falba, aztán még felállt, és megtiltotta, hogy orvost hívjanak, de ettől kezdve nem érezte jól magát. Doktor csak  a negyedik napon látta.

Más verziók szerint Salazar nem is ült rá a székre, csak rá akart ülni, de a széket közben arrébb vitte valaki (itt jönnek az összeesküvés-elméletek), ő meg nem vette észre, és egyenest a padlóra csücsült. Olyan tanú is van, aki a széket teljesen kihagyja a sztoriból, és azt meséli, hogy a zsarnok a fürdőkád áldozata lett. (Pedig se a szék, se a kád nem jelentkezett extra jutalomért, vagy a haza hőse kitüntetésért.) Hiába, az igazat már soha nem fogjuk megtudni, de a szék azért bevonult a portugál történelembe. (Salazar 1970-ben halt meg, "székébe", na nem a kempingszékébe Marcelo Caetano ült, őt 1974-ben penderítették ki onnan.)